Barion Pixel

Kérdezz felelek az Én jobban blog írójával, Bogival

bogi1.jpg

A nyáron megjelent első mini-interjúm sikerén felbuzdulva folytatni szeretném az inspiráló blogíró nők, anyukák bemutatását itt az oldalamon.

Szeretek olyan emberekkel beszélgetni akik motiválnak, fontos számukra az egészséges életmód, és  pozitív személyiségük jó érzéssel tölti el az embert. 

Érdekességek Bogiról:
– szívecske volt a jelem az oviban
– mindig is azt gondoltam, hogy két lányom lesz
– a férjemmel megismerkedésünk után fél évvel eldöntöttük, hogy kisbabát szeretnénk
– minden nap beszélek anyukámmal telefonon
– a blog a nevét onnan kapta, hogy amikor egymásnak mondjuk, hogy “szeretlek”, a válasz mindig az, hogy “én jobban”. Ez van a jegygyűrűnkbe is beleírva.
– a kutya nálunk nem más, mint egy szőrös gyerek
– csokifüggő vagyok
– az egyetem mellett sminkesként is tanultam, az egy örök hobbim
– túl sokat beszélek

 Mikor indítottad a blogod?

Idén januárban indítottam el a blogot, amit azóta is imádok csinálni. 🙂

Mivel foglalkozol a blog mellett?

A blog mellett Benivel vagyok jelenleg itthon és ügyvédkedem is.

Mióta játszik szerepet az életedben a sport?

Kiskoromban 8 évig úsztam, aztán egy nagyobb kimaradás után, egy jó tíz éve észleltem, hogy a
gravitáció bizony az én testemre is hat… 🙂 Így elkezdtem edzőterembe, különböző csoportos órákra
járni. Kisebb-nagyobb kihagyásokkal heti kétszer próbáltam mozogni.

Miért pont a futás az amit a legjobban kedvelsz?
Mert szabadságot ad, de mégis van benne szabály. Eleve a munkámból adódóan Beni előtt is a
határidők szabályozták az életem. Most, hogy gyermekem is van (Rumli kutyáról már nem is
beszélve) hatványozottan igaz ez rám. Mikor kell etetni, mikor kell fürdetni, mikor kell altatni… Ezek
olyan pontjai a napomnak, amik nyilván nem percre pontosan, de időhöz kötöttek. A futás pedig nem
ilyen. Nem kell egy kötött edzőtermi órarendhez igazodnom és rohannom, hogy ne késsek el. Tudom
rugalmasan csúsztatni az edzésem időpontját, a saját, és Beni napirendjéhez igazítottan, így sosincs
bűntudatom, hogy akkor megyek el edzeni, amikor Beninek szüksége lenne rám. 🙂 A másik, hogy
talán felnőttem ahhoz, hogy szeressem a monotonitást és a saját magammal töltött időt. A futás
pedig mindezekre lehetőséget ad. Harmadrészt még az alakom is formálja, ez pedig szülés után
nekem az egyik fő szempont volt.

Nemrég futottad életed első félmaratonját…

Igen, szeptemberben futottam életem első félmaratonját, amit sikerrel teljesítettem. Fő tanulságom,
hogy egy anyuka tényleg mindenre képes. Valahogy úgy érzem, hogy a szülés és a gyereknevelés
kitolja a nők inger- és fájdalomküszöbét, így a januárban még lehetetlennek tűnő 5 kilométert mára
többszörösen túlszárnyaltam. Persze, ehhez a családomon kívül nagy segítségemre volt Réka
(IRUNmom), akiről úgy tudom hamarosan olvashatnak Nálad a követőid. 🙂

Anyukaként hogy tudsz időt szakítani a testmozgásra?

Három dolog kell hozzá: segítség, logisztika és elszántság. Sokat segít a férjem, anyukám és
nagymamámék abban, hogy a heti 4 edzésemet abszolválni tudjam. Erre vagy hajnalban (mielőtt a
férjem munkába megy), vagy Beni valamelyik alvásidejében kerítek sort. Egy edzésem hétvégére esik,
amit megkönnyít, hogy olyankor anyukám vállalja be az ebédkészítést, így a reggeli babaúszás után,
amikor Beni elalszik, el tudok menni futni. Vagyis, majdnem minden edzésem átalussza Beni. Amúgy
is szerintem minden anyukának szüksége van az énidőre, én ezt szerencse, hogy pont egy sportban
találtam meg, mert így két legyet ütök egy csapásra. Azt nem mondom, hogy mindig a legnagyobb
kedvvel indulok neki, de jellemfejlesztő néha kilépni a komfortzónánkból.

Fontos számodra az egészséges étkezés?

Igen, szerintem a sporthoz és a jó közérzethez elengedhetetlen az egészséges étkezés. Ezt nem úgy
kell elképzelni, hogy szigorú diétát követek és méricskélem az alapanyagokat, csupán annyit, hogy
figyelek az alapanyagok minőségére, valamint az arányokra. Persze óriás édesszájú vagyok, úgyhogy a
kísértéseknek is szoktam engedni.. 🙂 Beni étkezésénél pedig a változatosságra törekszem, a cukor
minimalizálására, illetve arra, hogy minden fogás mellé egyen gyümölcsöt vagy zöldséget, hogy mire
nagyobb lesz ez automatikus legyen számára.

Milyen gyakran főzöl és mik a kedvencei a családnak?

Be kell valljam, el vagyok kényeztetve. Anyukám 5 percre, nagymamám pedig 5 lépésre lakik tőlünk,
úgyhogy finom faltokban sosincs hiány. Hétvégén anyukám szokott lakomákat rittyenteni, és mivel én
kiskorom óta úgy vagyok nevelve, hogy hétvégente összeül a család és közösen eszik, ezért
csatlakozunk hozzájuk. Mamáméknál pedig heti egyszer közös ebédet tartunk: dédszülők, unoka (én)
és dédunoka (Beni). Azt szerintem nem kell ecsetelnem, hogy a túlcsordult nagyanyai és
dédnagyanyai szív a szeretetét az elkészített ételek mennyiségében is próbálja kifejezni, így egy héten
legalább két nap lakoma-maradékokat eszünk. 🙂 A többi nap pedig próbálok az egyszerű, de
nagyszerű alapelv mentén mozogni. A férjem mindenevő, ha húsról van szó, de azért erőltetem nála
a zöldségeket is, Beninek pedig az olasz konyha áll közel a szívéhez, így egy húsos-paradicsomos
recept mindig telitalálat nálunk.

Meg szoktad tervezni előre, hogy milyen étel kerül majd az asztalra, vagy szereted a spontán
ötleteket?

Annyiban szoktam megtervezni, hogy heti egyszer piacozunk és nagybevásárolunk, szóval a
következő hét főbb alapanyagait előre el szoktam dönteni. Ha esetleg látok egy ellenállhatatlan
receptet, akkor pedig az apróbb hozzávalókat egy közeli boltból vesszük meg Benivel együtt egy nagy
sétával összekötve, szigorúan úgy, hogy hazafele megállunk hintázni. Ez olyan rituálé nálunk, amit
semmiért sem cserélnék el.

Nagyon szépen köszönöm az interjút Boginak! Kövessétek ti is a blogját, érdemes! 

bogi2.jpg

Facebook
LinkedIn