Barion Pixel

Kérdezz-felelek a For Her blog írójával, Szandrával

szandra.jpg

Mióta elindítottam az Anyaként is fitten blogot, azóta szeretnék interjúkat is készíteni az egészséges életmódról, táplálkozásról, sportról. Ez az első ilyen bejegyzésem ahol Urbán-Váradi Alexandrát a For Her blog íróját kérdeztem, fogadjátok sok szeretettel! 

Mióta fontos számodra, hogy egészséges ételeket fogyassz, illetve főzz a családodnak?

Amikor összeköltöztem a férjemmel nagyjából 10 évvel ezelőtt (akkor még nem volt a férjem 🙂 még nem volt fontos számomra az egészséges étkezés, és ez egy idő után meg is látszódott rajtam sajnos… Aztán volt egy pont, amikor azt mondtam, hogy ez így nem mehet tovább és onnantól kezdve elkezdtem figyelni arra, hogy mit főzök, meg miket eszünk. Később aztán jöttek különböző betegségek, amit miatt diétát kellett tartanom, úgyhogy most már legalább kb 5-6 éve rá vagyok „kényszerítve” arra, hogy odafigyeljek arra, hogy mit eszem, de egyáltalán nem bánom, hogy így alakult, sőt!

Említetted már többször a videóidban, hogy inzulin rezisztens/szénhidrát diétát kell tartanod. Mikor derült ki ez a probléma és mennyire változtatta meg az életed?

A kislányom születése után néhány hónappal derült ki, hogy IR-em és pajzsmirigy alulműködésem van, nagyjából 1,5-2 évvel ezelőtt. Maga a diéta, amit tartanom kell, nem volt ismeretlen számomra, mivel amikor Lilivel voltam várandós, terhességi cukorbetegségem volt, így nagyjából megvolt, hogy mire is kell odafigyelnem. Nagyon örültem, hogy ez az életmód, ami az IR-rel jár, egyfajta rendszert hozott az életembe mind az étkezést, mind a mozgást illetően.

Mik azok az ételek amik tiltólistásak számodra?

A finomított lisztet és finomított cukrot tartalmazó ételek, ezen kívül ritkán eszem rizst és krumplit, illetve a tejet is minimalizálnom kell, valamint bár a gyümölcs nem tiltólistás, de sajnos nem ehetek belőle olyat és annyit, amennyit valójában szeretnék.

Milyen gyakran szoktál főzni?

Mivel nemrég született meg a kisfiam (4,5 hónapos), így most próbálok valahogy visszaszokni a rendszeres főzésre. Mióta Vince megszületett, kissé random főztem, de azért általában heti 3 alkalommal mindig sikerült még így is. Korábban szinten minden egyes nap főztem. 

Sütni vagy főzni szeretsz jobban?

Főzni. Nekem a sütés valahogy macerásabb, jobban ki kell tapasztalani és kísérletezgetni, hogy mik azok az alapanyagok, amiket használhatok IR-esként.

Melyek azok a fogások amiket szívesen főzöl?

Szeretem az egytálételeket, amiben van hús és zöldség. Illetve az olyan ételeket, amik minél egyszerűbben és gyorsabban elkészíthetők, nyilván ezek a szempontok most elég nagy prioritást élveznek nálam.

Mi a kedvenc ételed?

Jelenleg bármi, ami cukkiniből készül. 🙂 

Meg szoktad tervezni előre, hogy milyen étel kerül majd az asztalra vagy szereted a spontán ötleteket?

Szinte mindig megtervezem, hogy miket fogunk enni következő héten és ennek megfelelően állítom össze az online bevásárlásomat és adom le a rendelést. Nekem ez így sokkal egyszerűbb és követhetőbb, mint hogyha hétközben kezdenék el gondolkodni azon, hogy mi főzzek, illetve hogy mikor és hol szerezzem be a hozzávalókat.

Nagyon szépen köszönöm az interjút Szandrának! Kövessétek ti is a blogját, érdemes! 

Facebook
LinkedIn