Barion Pixel

Húsvéti kalács tönkölybúzalisztből

Húsvét a keresztény világ legnagyobb ünnepe, ilyenkor a hívők Jézus Krisztus feltámadását ünneplik. Mindig szívesen emlékszem vissza a gyermekkorom húsvétjaira, annyi minden történt mindig, megvoltak a családunknak a bevett kis szokásai, amiket imádtunk. Szerettem a nagymamámmal templomba járni, tojást festeni, kalácsillatot érezni a konyhában, apukám frissen reszelt tormáját a főtt sonkával és még sorolhatnám napestig. 

A következő kalácsreceptet Anyukám fejlesztette tökélyre, amit már megsütöttünk rizs, illetve rozslisztből, de valahogy egyik sem volt az igazi. Ebben az évben először készítettünk egy próbasütést tönkölybúzalisztből, és bátran állíthatom, hogy a család egyik kedvence lett! 🙂 Nem tartalmaz hozzáadott cukrot és készíthetjük laktózmentes tejjel is. Jöjjön a recept, amiből egy négytagú család napokig jóllakik. 

Hozzávalók:

75 dkg tönkölybúzaliszt

3 dl tej (ha a tészta kívánja adhatunk hozzá többet is)

10 dkg eritrit

15 dkg olvasztott vaj

1 egész Budafoki élesztő

1 db tojás+ 1 db tojás sárgája ami elhagyható

Végén a kenéshez: szintén 1 db tojás sárgája

 Elkészítés:

Először is a tejet meglangyosítottuk egy kislábasban, majd  egy kiskanál eritritet lecsíptünk a kimért mennyiségből és belemorzsoltuk az élesztőt. Mikor felfutott, az élesztős tejet hozzáadtuk a liszthez. Mi a robotgép dagasztóvillájának segítségével elkezdtük dagasztani a tésztát,és fokozatosan hozzáadtuk a tojást, az olvasztott vajat, az eritritet, plusz egy tojás sárgáját, hogy még szebb legyen a tésztája. Négy-öt percnyi robotgépes dagasztás után egy kelesztőtálba raktuk, és kelni hagytuk a tésztát meleg helyen  kb. egy órára. Mikor letelt az egy óra, kivettük a tálból a tésztát és egy kicsit eldolgoztuk, hogy ne maradjon levegős a tészta. Hat kis cipót formáltunk belőle és ezeket szépen hat egyenlő vastagságú rúddá nyújtottuk a kezünk segítségével. Majd következett a kalács fonása. Anyukám egy YouTube videó segítségével tanulta meg a kalácsfonás csínyját-bínját, rengeteg ilyen videót találtok már a neten. Egy tepsit kikentünk vajjal, majd belehelyeztük a kalácstésztát. Végül a tetejét lekentük egy tojás sárgájával. Előmelegített sütőben, 175 fokon, kb. 25-30 percig tűpróbáig sütöttük. Jó étvágyat kívánunk hozzá! 🙂 

image1_1.JPG

 image2.JPG

 image3.JPG

 img_0956.JPG

Facebook
LinkedIn