Az év első bejegyzését egy bájos francia teasüteménnyel szeretném kezdeni, amit úgy hívnak: madeleine. Ez az apró, kagyló formájú kis sütemény Marcel Proust: Az eltűnt idő nyomában című önéletrajzi regénye miatt került újra előtérbe. Sokféle történetet olvastam az eredetéről, de ami a leghihetőbb volt, az az, hogy amikor Lotharingiában Stanislaw Leszczynski herceg vendégül látta XV. Lajost, a számára készített desszertet nem a szakács fejezte be, mert valamilyen oknál fogva otthagyta a konyhát. A kínos helyzetet egy szobalány, Madeleine Paulmier oldotta meg, aki egy családi recept alapján elkészített egy aprósüteményt. A név, tehát valószínűleg innen származik.
Személyes élményem is fűződik ehhez a süteményhez, mégpedig, hogy a húszas éveim elején statisztáltam egy francia történelmi filmben amiben volt egy jelenet, ahol tömnünk kellett magunkba a madeleine-t, de szó szerint 🙂 Nem meglepő, akkor nagyon megszeretettem és most úgy döntöttem, hogy átalakítom alakbarát verzióvá. Ami a legjobb benne, hogy kevés hozzávaló kell hozzá, és hamar elkészül. Ne ijedjünk meg, ha nincs madeleine formánk, kicsi muffin formában, vagy bármilyen kis formában elkészíthető. Ha viszont ízlik a sütemény, akkor a netről egyszerűen tudunk rendelni ilyen formát, én a szilikonos változatot ajánlom. Nagyon sokféle változata létezik a madeleine-nek, bátran variáljuk kedvünk szerint. Én most a diós verzió receptjét osztom meg veletek:
Hozzávalók:
80 gramm jó minőségű vaj (olvasztva)
80 gramm tönkölybúza liszt
ízlés szerint stevia
2 db tojás
100 gramm darált dió
1 csipet só
Elkészítés:
A liszthez hozzáadjuk a sót egy nagy keverőtálban. A tojásokat felverjük, majd hozzáadjuk az olvasztott vajat és a steviát. A lisztet is hozzákeverjük óvatosan a tojásokhoz, majd végül a darált dió is belekerül a tésztánkba. Csomómentesre keverjük. Egy kiskanál segítségével a formákba öntjük, majd 180 fokon kb 15 perc alatt készre sütjük.
Jó étvágyat kívánok hozzá!
(Cukormentes baracklekvárral tálaltam.)
