Barion Pixel

Veganuary- ahogy én megéltem

31 nap.

„Egy hónap nem a világ” , de ha az egész étkezésünk kell megváltoztatni egy hónapra?Már legalább két éve érlelődött bennem a gondolat, hogy milyen lehet a növényi étrend, tartható-e huzamosabb ideig, illetve az én szervezetemre milyen hatással lesz. Nem ismeretlen számomra a vegán étrend, szoktam teljesen vegán napokat tartani, de ennyi ideig még soha nem hagytam el a tejtermékeket és a húsokat sem.

De mi is az a Veganuary? Egy brit székhelyű szervezet, amely 2014 óta működik, ösztönözve az embereket, hogy januárban próbálják ki a vegán életmódot. Ennek a mozgalomnak az egyik legfontosabb célja az emberek egészségének javítása, de környezetvédelem és az állatok szenvedésének megakadályozása is fontos szerepet játszik a szervezet életében.

Hosszas kutatás előzte meg nálam a januárt, rengeteg receptet néztem, szakácskönyveket bújtam, hogy ne szenvedés legyen ez az egy hónap, hanem valóban élvezzem az ízeket. Nem titok, nagyon szeretem a halakat, ezenkívül csak csirkehúst fogyasztok a húsfélék közül,így kicsit féltem is, hogy egy hónapig mellőznöm kell ezeket az ételeket.

Az első héten szárnyaltam. Amúgy is a karácsonyi időszak után véleményem szerint mindenkinek jólesik egy kicsit pihentetnie a gyomrát, bár én igazából sohasem tartoztam az ünnepek alatt degeszre evők táborába. Ami a legérdekesebb volt számomra, hogy sohasem voltam éhes, de őszintén szólva az emésztésem megviselte az átállás, sokszor szenvedtem hasgörcsöktől. Kb. egy-másfél hét kellett hozzá, hogy a szervezetem tolerálja az étkezéseim, utána már könnyebben ment a dolog.

A második héten, már sok minden rutinná vált. Bújtam az összetevőket vásárláskor, hogy véletlenül se fogyasszak semmilyen állati eredetű terméket.

Sokan tapasztalnak energikusságot a vegán életmódra váltva, de ebben az egy hónapban különösebb energikusságot nem vettem észre magamon, mert én előtte is nagyon odafigyeltem a zöldség,- és gyümölcsfogyasztásomra, és multivitamint is szedtem, ezt januárban is folytattam. Olyan készítményt választottam, amiben a B12 vitamint is tudtam pótolni, ugyanis ez a vitamin csak az állati eredetű ételekben található meg. Sok B12-vitamin van a májban, húsban, különösen a vörös húsokban, halakban, a tojásban és tejben, tejtermékekben, sajtban. Növények és gombák nem tartalmaznak B12-vitamint, ezért pótolni kell vitamin formájában a vegán étrendet folytatóknak.

A mélypont a harmadik hét végén érkezett el, akkor már azt éreztem, hogy nagyon ennék egy tojásrántottát, vagy egy tonhalsalátát. Szerencsére viszonylag hamar kilábaltam ebből a „gödörből”, de akkor ott éreztem, hogy nem marad nálam végleges ez az életmód, jelenleg úgy érzem nagyon szigorú számomra.

31 napon keresztül végig figyeltem arra, hogy semmilyen állati eredetű dolgot ne vegyek magamhoz, de sajnos még így is hibáztam egy-két alkalommal, természetesen később vettem csak észre, hogy tejszármazékot tartalmaz egy adott étel, de a húst teljes mértékben meg tudtam vonni, és erre nagyon büszke vagyok! Alapvetően a húsmentességgel nem lenne problémám, a vegetáriánus vonal lenne nekem a megfelelőbb.

A pozitívumok: soha nem látott tisztaságú volt az arcbőröm, az egész testemen sokkal puhább bőrt tapasztaltam. Jó érzésekkel töltött el, hogy állat sem szenved miattam, és a végére az emésztésem is jobb lett. Sokkal több zöldséget eszem azóta, és már bátran neki merek állni nagyobb vegán fogások elkészítésének.Új ízeket ismertem meg, bátrabban fűszerezek, színesebbek a tálaim.

Negatívumok: ahogy már írtam, a jelenleg túl szigorúnak érzem az állati eredetű ételek mellőzését, de tejterméket azóta sokkal kevesebbet fogyasztok, ezt tulajdonképpen a pozitívumok közé sorolnám.

A költségek: Nem költöttem sokkal többet, mint egy normál bevásárlásnál, ritkán hoztam ételt egy vegán ételeket forgalmazó boltból, szinte minden ételt én készítettem ebben a hónapban.

Én mindenkit csak bíztatok, hogy próbálja ki, már egy kis változatosság miatt is megéri, és a földünknek is csak kedvezünk vele! 🙂

Facebook
LinkedIn