Barion Pixel

Nagyon Cool! :)

img_5466.jpg

Ezúttal nem a gasztro témakörbe vágó receptet hoztam Nektek, hanem egy képekkel teletűzdelt outfit bejegyzést, amivel elsősorban kismamáknak szeretnék kedveskedni. Mindig is fontosnak tartottam a magyar tervezők, vállalkozások támogatását, ez akkor sincs másképp, ha kismama ruhát vásárolok. Aki volt már várandós az tudja, hogy egy ideig, míg nincs nagy pocakunk, addig tudjuk hordani akár a régi ruháinkat is. De a harmadik trimeszterben azért már kevés kismama tudja elmondani magáról, hogy kényelmesek még a szekrényben sorakozó normál, hétköznapi ruhák. Bár nekem is van olyan darabom, ami nem kifejezetten várandós nőknek készült és mégis tudtam hordani gömbölyődő pocakkal, de a várandós darabok úgy vannak megvarrva, hogy biztosan ne szorítsa sehol sem a hasunkat, valamint szépen kiemelje azt.

img_5437.jpg

Engedjétek meg, hogy ebben a bejegyzésben a kedvenc kismama ruhámat mutassam be Nektek, amit a CoolMom-tól rendeltem. A színébe már a képen beleszerettem, ugyanis ez az az árnyalat ami tényleg igazán én vagyok. Bazsarózsa a fantázianeve, és talán azért is szeretem hordani, mert a kreol bőrömet szépen kiemeli. Arany színű ékszerekkel viseltem, valamint egy nude táskával. Ez a kis csavart öv pedig szerintem annyira feldobja az egész szettet, nekem ez a kedvenc részletem a ruhán. Ami a legnagyobb boldogság számomra, hogy annyira finom anyagból készült a ruha, hogy öröm viselni, rendkívül kényelmes. A webshopjuk is gördülékeny, hamar megkaptam a csomagot, semmi problémám nem volt a rendeléssel. Ez a darab összesen hét színben rendelhető. Úgy gondolom, hogy még egy tengerkék vagy kék-fehér csíkos változatot biztosan beszerzek, hiszen szülés után is tudom majd hordani, mivel tapasztalatom szerint kell egy kis idő mire a pocakunk visszahúzódik. img_5419.jpg

img_5436.jpg

img_5431.jpg

Ruha és öv: CoolMom- NudebyCool dress (http://coolmom.hu/)

Óra: Michael Kors

Nyaklánc: Mango

Fülbevaló: H&M

Táska: Orsay

Napszemüveg: Vogue

Cipő: Tamaris

Meg szeretném köszönni a csodás fotókat drága Férjemnek, aki mindig mellettem áll és támogat. <3 Nélküle a blog sem lenne ilyen… 🙂

 

 

 

Facebook
LinkedIn