Sajnos vagy nem sajnos, rajongok a kávéért. Minden formáját kedvelem: szeretem a reggeli kávém, a délutánit, szeretek kávéházakba járni, engem sokkal jobban vonz,mint egy tömött szórakozóhely. Egyszóval szeretek mindent ami hozzá kapcsolódik, és mivel a blogra még nem készítettem kávés tortát, úgy gondoltam akkor most itt az ideje. Pár órás kísérletezés eredménye lett ez a mennyei, alakbarát(abb) torta, amit nyugodtan megsüthetünk szülinapokra, családi rendezvényekre kávéimádó szeretteinknek.
Hozzávalók 8-10 személyre:
150 gramm tönkölybúzaliszt
80 gramm vaj
5 db tojás
100 gramm por eritrit
1 csipet só
A krémhez:
1 csomag vaníliás pudingpor
100 gramm laktózmentes vaj
100 gramm por eritrit
3 dl kókusztej
1 dl főzött kávé
1/2 dl rum vagy konyak (én jamaikai rumot használtam)
Elkészítés:
Vajas piskótát fogunk sütni. (Készíthetitek kisebb, vagy nagyobb tortaformában, én nagyobbat választottam és a piskóta tetejére tettem a krémet, de ha kisebb formával dolgoztok, „púposabb” lesz a tészta és félbe is lehet akár vágni és úgy megtölteni krémmel, ti döntitek el.) A vajat habosra keverjük az eritrittel, majd egyenként hozzáadjuk a tojások sárgáját, és apránként a lisztet a csipet sóval. Alaposan elkeverjük, majd óvatosan beleforgatjuk a tojások fehérjéjét is. Kivajazott, kilisztezett tortaformába öntjük, majd előmelegített sütőben 180 fokon kb. 35 percig sütjük. (tűpróbáig)
A krém elkészítése a következőképpen történik: A kókusztejben megfőzzük a pudingport az eritrittel. (Kevesebb tej kell hozzá,mint amikor sima pudingot főzünk, hogy keményebb legyen a krém.) Míg meleg a krém hozzáadjuk a vajat és a rumos kávét, majd kihűtjük a krémet. Aki több masszát szeretne, készítheti kétszeres puding mennyiségből is. A kihűlt piskótára tesszük a krémet, mindenhol bevonjuk vele a tortát, majd cukrozatlan kakaóporral és kávészemekkel díszítjük.
Jó étvágyat kívánok hozzá!